A minap bementünk ügyet intézni a városba, és amíg a Férjem
beugrott fodrászhoz, mi egy kávézó felé vettük az irányt a gyerekekkel a
szakadó esőben. Abigél pici esernyőjével ugrált pocsolyáról pocsolyára, én a
magam esernyőjét Dávid fölött tartottam a babakocsin, majd bőrig ázva
benyitottam egy cukrászdába. Letelepedtünk két idős néni asztala mellé, Dávidot
megszoptattam, míg Abigél lelkesen kenegette szét a habos sütijét, majd nevetgéltünk,
játszottunk. Aztán befutott Andris is egy kávéra. Elmenőben voltunk éppen,
amikor az egyik idős néni odajött hozzám, és azt mondta: Had gratuláljak, Ön
egy igazán nagyszerű Édesanya! Nem tudtam hirtelen megfelelően reagálni
szavaira, de bizonyára a néni e nélkül is tudta, milyen sokat jelentettek a
szavai…
Ma ködös, nedves idő volt, mégis sétálni mentem a
gyerkőcökkel délután, mert vágytam a friss levegőre. Hirtelen őzikéket
pillantottunk meg, aztán elkezdtük követni őket. Menet közben Dávid elaludt,
Abigéllel pedig egy csipkebogyó bokornál kötöttünk ki, és bohóckodva köpködtük
ki a bogyók kevésbé ízletes magjait. De nem is ezek a cselekedetek a lényegesek,
hanem a mögöttük lévő érzések: ilyenkor mindig rám tör a hála érzése, hogy
Édesanya lehetek, hogy minket választottak a gyermekeink, hogy van lehetőségem
és erőm ennyit foglalkozni velük és ilyen apró, szép élmények részesei lehetünk
együtt.
Sajnálom azokat a pici gyerekeket, akiknek az édesanyja
dolgozik, és nem tud rájuk elegendő időt szánni. Keleten alapvető, hogy a nők
nem dolgoznak, csak a családdal foglalkoznak. Ott még tudják, hogy kinek mi az
igazi feladata. Nemrég találkoztam egy anyukával, aki arra panaszkodott, milyen
beteges a kislánya az óvodában, és azt tanácsolták neki, inkább vegye ki és
maradjon vele otthon. Elmesélte, hogy a kislánya születése után 1 hónappal már
visszament dolgozni, nem is szoptatta, és egy dajka nevelgette. Nem
csodálkozom, hogy a kislánya beteges. És nem sajnálom a helyzete miatt, mert ha
nem dolgozna, maximum a bőrkabátról és a műszempilláról kellene lemondania. Az
Élet döntések és akaratok kérdése, és én úgy gondolom, hogy minden döntésünknek
azt kellene támogatnia, hogy a gyerekeink ép testtel és lélekkel
fejlődhessenek. Ők testesítik meg a jövőt, a fejlődést, és ahogy egy házat is
az alapoktól kell kezdeni megépíteni, úgy egy öntudatos, egészséges felnőttnek
is rengeteget ad egy kiegyensúlyozott gyerekkor. És ezért a Szülők a felelősek,
senki más!
Kitérnék egy kicsit az agykontrollra is: gyerekvállaláskor
hinni kell abban, hogy ahová Isten bárányt ad, oda legelőt is ad. Hinnünk kell
abban, hogy Anyaként lehetőségünk lesz otthon maradni a gyerekünkkel legalább
óvodás koráig, és hogy a Sors segít abban, hogy ne kelljen az anyagiak miatt
aggódnunk és ezért feladnunk gyermekeink kiegyensúlyozott, egészséges
fejlődését meleg családi légkörben. Lehetséges, hogy a műszempilláról és a
bőrkabátról le kell ezért pár évig mondanunk, de a csillogó, boldog
gyermekszemeket látva megéri...