Napjainkban
sajnos elég sok pár küzd a gyermekfogantatás nehézségével, illetve vannak, akik
még a megfelelő társ megtalálásához sem jutottak el modern korunk erkölcsi és
kapcsolatbeli torzulásai miatt. Szeretném mindenkiben tudatosítani, hogy nem a
külvilágtól függünk, ugyanis minden bennünk van. Mi teremtjük meg a saját
valóságunkat, ezért bármikor dönthetünk úgy, hogy változtatunk helyzetünkön. Ha
pedig valóban, teljes szívből vágyunk valamire, akkor Isten is mellénk áll, hogy valóra válthassuk azt.
Kezdjük
azokkal, akik még nem találták meg a családalapításhoz megfelelő társukat:
Először is azt tanácsolom, hogy a külvilág helyett irányítsák a figyelmüket
befelé, és vizsgálják meg önmagukat, tegyenek fel maguknak pár kérdést:
Azonosulni tudok-e a valódi női szereppel? Nőként viselkedek-e? Nőként
gondolkodok-e? Vágyom-e valóban arra, hogy Feleség és Anya legyek? Szeretem-e
magam annyira, hogy megengedjem magamnak a boldogságot? Megfelelő helyre
fókuszálom-e a figyelmemet (azaz a vágyaim vagy a félelmeim vezérelnek)?
Vannak-e megfelelő példaképeim? Megfelelő emberek vesznek-e körül?
A keresztény hit tanításain elgondolkodva is visszatalálhatunk
az igazi egységhez, és helyrerakhatjuk a modern kor társadalma által belénk
szuggerált torzulásokat. Sok nő küzd manapság az egyenjogúságért, próbálja
bizonyítani, hogy önállóan is megállja a helyét az életben, képes karriert
építeni, sok pénzt keresni és nem függeni senkitől. A nemeknek azonban vannak
ősi jogon, genetikában kódolt szerepei, mely szerint a nő dolga, hogy
kialakítsa és fenntartsa az otthon és a család szeretetteljes légkörét, nevelje
a gyerekeket, és átadja nekik minden tudását. Ez nem jelenti azt, hogy nem
képes dolgozni, és hogy kevesebbet ér egy férfinál, sőt! Aki nőnek születik,
sokkal többet bír, sokkal több területen kell helyt állnia, mint egy férfinak.
A fő szerepköröket azonban szét kell választani: ha egy nő vágyik egy igazi
férfira, akkor viselkedjen és éljen nőként, így társa is fel tudja venni
mellette valódi szerepkörét.
Hogy
könnyebb legyen megérteni életünk társának megtalálásának kulcsát, szeretném
megosztani személyes történetemet, mely már több mint 3 éve kezdődött:
Párkeresésem
első lépéseként megfogalmaztam magamban, majd le is írtam vágyaimat: hogy
milyen társat szeretnék, hogyan képzelem el vele az életemet, milyennek
képzelem el magamat mellette. Ezután következett a hitem megerősítése, vagyis
annak tudatosítása, hogy amit megfogalmaztam, az valóban elérhető számomra.
Szeretem magam annyira, hogy megérdemeljem a boldogságot, és a boldogságot
ugyanúgy megérdemlem, mint bárki más.
Itt
kifejteném az utolsó fogalmat, vagyis a „bárki mást”. Nagyon fontos, hogy
legyenek példaképeink, és hogy a célunkat segítő, annak elérését erősítő
emberek vegyenek körbe minket: Ha folyton csak az egyedülálló barátainkkal
csinálunk közös programot, akik hozzánk hasonlóan csak keseregnek a pártalálás
kilátástalanságáról, és bizonygatják a „szingli élet” és függetlenség szépségeit,
akkor hajlamosak leszünk az ő nézeteiket tekinteni valóságnak, így nehezebb
lesz kilépni helyzetünkből. Ha azonban vannak családos vagy boldog
párkapcsolatban élő családcentrikus barátaink, és inkább az ő tapasztalataikat,
gondolataikat akarjuk megismerni, akkor sokkal nyitottabbá válunk arra, hogy a
mi életünkben is beteljesülhessen az, amit ők már megvalósítottak. Hiszen ha
más elérte, megteremtette magának a társas életből fakadó boldogságot, akkor
miért ne tehetnénk azt mi is? Számomra a bátyám és családja vált példaképpé
ebben az időben, és az engem körbevevő barátok is vegyesen oszlottak meg: az
egyedülállókon kívül voltak köztük jó példát mutató családos emberek is,
akikkel egyre gyakrabban kerestem a találkozási pontokat.
Ezek
után vettem magamnak egy szív alakú rózsakvarcot, méghozzá azt, amelyik
legelőször megragadta a tekintetemet. Az ágyam mellé helyeztem, és hittem
benne, hogy bevonzza az igaz szerelmet az életembe. Nyilván nem a kő hozott
össze az igazi Társsal, de legalább minden nap – reggel és este, mikor ránéztem
– emlékeztetett legfőbb vágyamra, és növelte az elérésében való hitemet. Mivel
legalább naponta kétszer a pártalálásra fókuszálta gondolataimat, erősítette is
annak bekövetkezésének esélyét.
Éltem
boldogan az életemet, élveztem a jelen pillanatait, és nyitottan álltam hozzá
mindenhez és mindenkihez. Tudtam, mi a célom, de nem görcsöltem rá az
elérésére, és nem türelmetlenkedtem. Mindig annak örültem és azért adtam hálát,
amit az élet éppen hozott.
Egyszer
csak betoppant a „nagy Ő”-m, előbb is, mint vártam. Egyszerűen és természetesen
alakult köztünk minden, nem kellett semmit bonyolítani, felforgatni. Talán emiatt
is éreztem azt, hogy ez a kapcsolat más lesz, mint a többi.
A
fent leírtak alapján azt tanácsolom minden párkeresőnek, hogy fogalmazzák meg
konkrétan vágyukat, táplálják magukban az elérésébe vetett hitet, és gondolataik
ráfókuszálásával erősítsék is annak megvalósulási esélyét. De ne görcsösen, hanem lazán, könnyedén! Ezek után már csak
várni kell, hogy a csoda megtörténjen:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése